Horváth Arany édesapja, Horváth István író halálára emlékezett: 1977. jan. 3-án szeme láttára halálra gázolta apját egy belügyi őrnagy. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./
1991. augusztus 23.
Aug. 31-én koszorúzással egybekötött emlékünnepséget rendeznek Magyarózdon a falu híres szülötte, Horváth István /1909-1977/ költőre emlékezve. Az ünnepséget Domokos Géza, az RMDSZ elnöke nyitja meg, Tőkés László istentisztelete után ismerősök, irodalomtörténészek emlékeznek majd Horváth Istvánra. Az ünnepségen felavatják a Horváth István emlékházat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
1991. augusztus 31.
Több mint kétezren jöttek össze aug. 31-én Magyarózdon, hogy emlékezzenek a falu szülöttére, Horváth István /1909-1977/ költőre. Tőkés László püspök mondott beszédet, majd Boér Ferenc színművész szavalta a költő verseit. A falu múltját búvárló, a Magyarózdi toronyalja megalkotójáról Pozsony Ferenc folklorista emlékezett, Czine Mihály (Budapest) Horváth István munkásságáról adott képet. Megalakult a Horváth István Művelődési Egyesület és alapítvány. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8./
1993. március 10.
A Dacia Könyvkiadó /Kolozsvár/ 1992 végéig államilag szubvencionált kiadó volt, ettől az évtől állami részvénytársaság lett. A Dacia magyar részlegéről Kerekes György részlegvezető-szerkesztő adott tájékoztatást. 1989 után először a cenzúra miatt fiókban maradt munkákat adták ki, közöttük volt Mózes Attila Vénasszonyok nyara című könyve ötezer példányban, valamint Székely János Új képes krónika című drámagyűjteménye kétezer példányban. A Tanulók Könyvtára sorozatban sikerült kiadniuk Sipos Domokos-, Horváth István-, Jókai Mór- és Mikszáth Kálmán-köteteket. Azelőtt a cenzúra gátolta a könyvkiadást, most a pénz hiánya. Az erdélyi kiadók számára óriási konkurenciát jelentenek a Magyarországról behozott könyvek. Sikerkönyvük volt viszont Kányádi Sándor Vannak vidékek című verseskötete, 11 ezer példányban jelent meg, azonnal elkapkodták, Tőzsér József csíkszeredai könyvterjesztő jelezte: újabb ötezer példány utánnyomására volna szükség. /Kisgyörgy Réka: A Dacia Könyvkiadó múltjáról, jövőjéről? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./
1995. május 11.
Ápr. 29-én Gyulafehérváron a Pro Europa Liga, az egyesült államokbeli National Endrowmen for Democracy és a gyulafehérvári Albamont támogatásával szemináriumot rendezett A sztereotípiák -az interetnikai feszültségek forrása címmel. Az előadásokat kolozsvári és bukaresti szociológusok, pszichológusok, egyetemi tanárok tartották, vitavezető Smaranda Enache, majd Szokoly Elek volt. Horváth István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszékének tanársegéde a szociológus szemével közelített a témához, Topolyai Mihály pszichológus, aki az Egyesült Államokból tért haza, ugyancsak a kolozsvári egyetem részéről az amerikai helyzetből kiindulva jutott el a hazai feszültségek, a beidegződött sztereotípiák megoldásának lehetséges módozataihoz. Vra Campeanu, a bukaresti Helsinki Bizottság munkatársaként a romák sajátságos helyzetéről beszélt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
1995. december 30.
A Korunk novemberi száma alapos elemzést, szociológiai leírást közölt a romániai magyar egyesületekről és alapítványokról. Kérdőíves felméréssel 289 szervezet adatait dolgozták fel, ebből 152 alapítvány és 137 egyesület. Székelyföld arányán felül képviselteti magát a szervezetek között, Kovászna, Hargita és Maros megyében él a magyar népesség 44,5 %-a, mégis itt található a szervezetek 65 %-a. A romániai magyarság 56,2 %-a él városokban, a szervezetnek pedig 85 %-a működik a városokban. - A tevékenységi területet nézve az összes szervezet fele a kultúrával és a vallással kapcsolatos, oktatási vonatkozású 17 %, szociális szolgáltatásra vonatkozó 9,7 %. A kultúrával és vallással kapcsolatos szervezeteket tovább bontva a következő képet kapjuk: kulturális örökség megőrzése 49 %, művészetek 23 %, többcélú és egyéb kulturális tevékenység 18 %. - A szervezetalapítási kedv 1993 óta csökkent. - A szervezetek vezetői foglalkozás szerinti megoszlásában első helyen a tanárok, tanítók állnak /29,4 %/, majd a műszaki értelmiségiek következnek /12,6 %/, azután a nyugdíjasok /9,2 %/, orvosok /6,6 %/, ugyanilyen arányban az írók és újságírók, továbbá a diákok, a lelkészek /5,3 %/. A felmérés szerint a szervezetek közül 44 volt az 1989 előttinek jogutódja, ez az összesnek 15 %-át teszi ki. A 289 szervezetből 247-nek van tagsága, a tagság összlétszáma 82 700 fő, de sok helyen csak hozzávetőleges létszámadatot szolgáltattak, azonkívül egyesek irreálisan magas létszámot közöltek, a tényleges taglétszám 30-35 ezer fő lehet. - Az RMDSZ határozottan integrálja a szervezeteket, legtöbbjükkel kapcsolatot tart, RMDSZ-politikusok jelentős arányban vállalnak szerepet a szervezetek vezetőségeiben. - A szervezetek 45 %-a rendelkezik 1995-ös költségvetéssel, ami azt jelenti, hogy a szervezeteknek több mint fele esetlegesen működik. A szervezetek 17 %-ának van teljes munkaidős alkalmazottja, 18 %-uk foglalkoztat részmunkaidős munkatársat, 25 %-uk fizet tiszteletdíjat, a többi önkéntesekkel dolgozik, de önkéntesek majdnem mindenütt vannak. - A szervezetek 70 %-a rendelkezik minimális infrastruktúrával /helyiség, telefon/. A szervezetek 1994. évi jövedelme 3,9 millió dollár, azaz kb. 6 milliárd lej volt, de itt is sok helyen csak becsült értéket közöltek. A megoszlás aránytalan: a leggazdagabb 22 szervezet az összjövedelem 82 %-ával rendelkezett. Az állami központi költségvetésből csekély mértékű volt a támogatás, ebben csak 22 szervezet részesült és a bevételeknek mindössze 0,45 %-át tette ki. /Horváth István - Deák Sala Zsolt: A romániai magyar egyesületek és alapítványok szociológiai leírása. = Korunk (Kolozsvár), nov. / A novemberi szám késve jelent meg.
1996. május 18.
A Mátyás-szobor szomszédságában volt a kolozsvári Helikon szerkesztősége, nyilatkozott Szilágyi István főszerkesztő, most azonban Funar polgármester intézkedésének köszönhetően kiköltöztették őket, ugyanúgy a Korunk szerkesztőségét, most a Szamos partján, a Iasilor utcában vannak, egy udvarban a Korunkkal. A Helikon előde, az Utunk hetilap szerkesztői között kiválóságok is voltak, mint a régi "helikonosok" /Erdélyi Helikon folyóirat/, Kós Károly, Kiss Jenő, Horváth István, Létay Lajos, Asztalos István. Generációváltás is volt, a laphoz került az évek során Szabó Gyula /Kossuth-díjra javasolt, de meg nem szavazott prózaíró/, Fodor Sándor, Bajor Andor, Bálint Tibor. A Forrás-nemzedék egyes tagjai is az Utunkhoz kerültek, emlékezett Király László, a Helikon főszerkesztő-helyettese. Két éve a legfiatalabb korosztály önálló oldalt kapott Serény Múmia címmel. A lapgazda a Romániai Írószövetség, súlyosak az anyagi gondok. Volt olyan időszak, amikor a kilenc főállású szerkesztő kilenc hónapon át nem kapott fizetést. /Bágyoni Szabó István: Műhelylátogatóban Kolozsvárt. /Új Magyarország, máj. 18./
1996. május 22.
A Romániai Magyar Zenetársaság /RMZT/ Kolozsvár nagy szülöttét, Végh Sándort azzal köszönti születésnapján, hogy egy-egy fiatal magyar vonósnak kioszt egy, a művész nevét viselő ösztöndíjat. Az eddigi kitüntetettek: 1992, Horváth István, 1993, Béres Melinda, 1994, Székely Bálint, 1995, a kolozsvári Bartha Vonósnégyes, idén pedig, máj. 17-én, Végh Sándor 84. születésnapján a bukaresti Murvai Márta nyerte el a díjat. 1993 óta a névadó, Salzburgban élő idős művész maga fedezi az ösztöndíjat. /László Ferenc, az RMZT elnöke: Az új Végh Sándor-ösztöndíjas: Murvai Márta. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
1997. január 9.
Húsz évvel ezelőtt, tragikus körülmények között - egy milicista halálra gázolta - hunyt el Horváth István író. Autodidakta volt, legismertebb könyvében szülőfalujának állított emléket /Magyarózdi toronyalja, Kriterion, 1971/. Több verseskötete is megjelent. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./ Horváth István /Magyarózd, 1909. okt. 9. - Kolozsvár, 1977. jan. 5./
1997. február 13.
Horváth István kifogásolta az önálló magyar egyetemmel kapcsolatos vita hangnemét, azt is, hogy azt újságírók szintén kifejtették véleményüket. /Horváth István: Zsákutcás történelmi alkat? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./
1998. október 10.
Tokay György kisebbségvédelmi miniszter okt. 7-én átiratot küldött Andrei Marga közoktatásügyi miniszternek, amelyben a Petőfi-Schiller magyar és német tannyelvű multikulturális állami egyetem felállítására vonatkozó 1998/687. sz. Kormányhatározat 2. cikkelyének megfelelően, a magyar és német egyetemi közösségekkel való konzultáció alapján javaslatokat tett az egyetemalapítást előkészítő jelentés kidolgozására felállítandó munkacsoport összetételére vonatkozóan. Átiratában Tokay György kisebbségvédelmi miniszter a létesítenő egyetem ideiglenes vezetőségébe a következőket javasolta: Karl Singer egyetemi tanár (Temesvári Közgazdaságtudományi Egyetem), Dieter Simon egyetemi tanár (Brassói Egyetem), Néda Árpád egyetemi tanár (Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem), Hollanda Dénes - egyetemi tanár (Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem), Horváth István - egyetemi adjunktus (Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem). Tokay György ugyanakkor javasolta a tíz tagú bizottságba a Közoktatásügyi Minisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztálya, Felsőoktatási Főosztálya, illetve Német Nyelvű Oktatási Igazgatósága részéről Murvai László vezérigazgatót, Constantin Bratu vezérigazgatót, illetve Cristina Cosmatu igazgatót. A 10 tagú munkacsoport kiegészítése végett két másik személyre vonatkozó javaslatot Andrei Marga minisztertől vár a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 9. , 1344. sz., Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
1999. január 26.
Máramarosszigeten a legutóbbi népszámlálás szerint nyolcezer magyar él. A helyi magyar líceumot 1960-ban felszámolták, majd lassan tovább korlátozták a magyar oktatást. Máramarossziget környékén, Hosszúmezőn, Nagybocskón, Rónaszéken és Aknasugatagon, ahol a lakosság 80-85 százaléka magyar, részben vagy teljesen megszűnt a magyar nyelvű oktatás. 1990-ben az RMDSZ helyi szervezete épületet is szerzett a magyar iskolához, már engedélyük is volt, ám még abban az éven a minisztérium minden indoklás nélkül visszavonta az engedélyt. Zahoránszky Mihály helyi RMDSZ-elnök elmondta, hogy a szülők ma már inkább román iskolába adják gyermeküket. Mazalik Alfréd volt parlamenti képviselő, a Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet ügyvezető elnöke hiányolta, hogy az RMSZ-vezetők nem látogatnak el Máramarosszigetre. Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő megválasztása óta csak kétszer járt Máramarosszigeten. A Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet adja ki a Szigeti Turmix hetilapot. A másik egyesület, a Hollósy Simon Művelődési Egylet /elnöke Zahoránszky Ibolya/ 1998 márciusában útjára indította a Máramarosi Hírnök című folyóiratot, ennek eddig négy száma jelent meg. /Horváth István: Máramarossziget. Legalább nyelvében megmaradva. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 26./
1999. április 9.
Ápr. 4-én, 70. életévében elhunyt Balogh Dezső nyugalmazott egyetemi tanár. Ápr. 8-án temették el a Házsongárdi temetőben. Marosvásárhelyen végezte a középiskolát, majd a Bolyai Tudományegyetemen, magyar szakon szerzett diplomát. Az akkori kolozsvári napilap, az Igazság szerkesztőségében kezdte pályafutását, majd az egyetemen a magyar nyelvészet tanára lett. Doktori disszertációját Horváth István szókincséből írta /ezzel az erdélyi magyar irodalom első teljes körű költői szótárát készítette el/. /László Ferenc: Búcsú a magyar nyelv szerelmesétől, dr. Balogh Dezsőtől /1930-1999/. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./ Balogh Dezső /Mezőcsávás, 1930. jan. 22. - Kolozsvár, 1999. ápr. 4./ az egyetemen tanított 1959-től 1995-ig.
1999. július 14.
A Tinivár Kiadó /Kolozsvár/ jelenteti meg a Diákabrakot és a Géniuszt. Az előbbiből nyolc szám jelent meg az idén, ha hozzávesszük a Kánikulát, a Tinivár nyári magazinját is, mely lényegében három Diákabrak egy kötetbe sűrítve. Idén indul a Géniusz (alcíme: Ifjúsági ismeretterjesztő szemle), már három szám látott napvilágot. A Tinivár Kiadó megjelent kötetei között van Horváth István: Harmatgyöngy, Nagy Olga: A szabadság hat napja, Kiss-Bitay Éva: Sárkányok alkonya, Zsakó Magdolna: A Maghreb gyöngye, Horváth Arany: Az elrabolt méltóság, Lászlóffy Csaba-Varga Domokos: A magyarság rövid története (III. kötet), G. Katona József: Fecskék havazásban, Rónaky Edit: Kész röhej és Ambrus Lajos: A kolontos legény. Újra megjelent egyik legsikeresebb kiadványuk, a Maturandusok (V. szám). Tervezik a hetedik Diákévkönyv kiadását, egy angol-magyar diákszótár megszerkesztését, és ezenkívül hét-nyolc kötet megjelentetését (Csősz Irma: Disznajói Rhédeyek és Fráterek nyomában, Pávai György: Energiahordozók, Vallasek Júlia: Angol mesék, Tolna Éva: Közös játék, közös öröm, Szabó Csaba: A tátorján szél, Kozma Dezső: Eleven örökség, Zsakó Magdolna: Karthágótól Asszuánig). - Anyagi szempontból hullámvölgyben vannak. /Erdei Róbert: Tinivár Kiadó - Megvalósítások és tervek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./
1999. augusztus 28.
Aug. 28-án, születésének 90. évfordulója közelében a költő és író Horváth Istvánra, Magyarózd szülöttjére emlékeztek a szülőfaluban. Az emlékező gyülekezet állta körül a sziklatömböt, melybe Jékely Zoltán verssorait véste a kőfaragó: "Kire ficánkoló autó tiport,/ Nyugtasson a falud,/ Szegény Költő-Tiborc!" A református templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Dr. Bustya Dezső, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese és Czirják Árpád kanonok, érseki helynök. Horváth Istvánra a Budapestről érkezett Pálfy G. István és Fábián Gyula író emlékezett. A költő lánya, Horváth Arany felolvasta a Horváth István Alapítvány szándéknyilatkozatát. Az ünnepség a Horváth István emlékháznál folytatódott, ahol Sütő András beszédében hangsúlyozta: "Látszólagosan az elmúlt esztendőkben a magyar irodalomnak egy egész hatalmas nagy szellemi vonulata hallgatott el, hallgattatták el, vagy hallgatnak róla, mintha nem lett volna. Ezek közé tartozik többek között Illyés Gyula, ide tartoznak mindazok, beleértve Veres Pétert, Sinka Istvánt, akik Horváth István szellemi családját, szellemi fénykörét alkották. Ez viszont csak átmeneti csöndesség és érdeklődés annak a világnak a részéről, amely fázik, hogyha népiséget hall, amely fél, ha nemzetről beszélnek, amely retteg, hogyha az kerül szóba, hogy a költőnek nem mindenekelőtt való feladata a lepkefogás a virágos mezőkön, hanem az, hogy a nemzete a lelkéből szakadt gondolatokat, vágyakat öntsön örök formába(...) Úgy halt meg Horváth István, valójában meggyilkoltan, mint nem egy magyar költő, gondoljunk Szabédi Lászlóra, a költő barátjára, aki ugyanolyan csalódottan halt meg vonatkerekek alatt, viszont a kéz, amely őt oda taszította, a parancs, amely belőle a lelket kikergette, az éppen ugyanannak a diktatúrának volt az ereje, amely Horváth Istvánt is üldözöttként találta élete utolsó esztendeiben. Az a Horváth István halhatatlan, aki az Én vándorlásomon indult, és akinél ennek a falunak, de talán Erdély falvainak is az ő könyvénél - A Magyarózdi toronyaljára gondolok - gyönyörűbb szellemi katedrálist senki nem állított. Ilyen gyönyörű szellemi katedrális építője előtt hajtom meg itt most fejemet magam is...". /Lokodi Imre: Átmeneti csöndességben. Magyarózdon, Horváth István tornácán. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30., (M.J.): Horváth István emlékünnepség Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Horváth István /Magyarózd, 1909. okt. 9. - Kolozsvár, 1977. jan. 5./ emlékezetes munkája a Magyarózdi toronyalja /1971/ című falurajza. Rendőrautó gázolta halálra.
1999. október 26.
Horváth Arany kérdésére Király Károly elmondta, hogy édesapja, Horváth István író barátsága és magatartása is meggyőzte őt arról, hogy be kell fejezni a megalkuvó, bólogató politizálást. Tudták, hogy lehallgatják őket, az író hamarosan a Securitate fókuszába került. Utólag kiderült, hogy az író rokonát is titoktartásra kérte fel, nem akarta, hogy lánya /Horváth Arany/ megtudja, apját a szeku figyeli. Rendszeresen kijárt Magyarózdra egy magyar belügyes, Kerekes ezredes. Érdeklődött Horváth István után. 1977. január 4-én elgázolták az írót, a temetés előtti nap valósággal elárasztották a falut a szekuritátésok. Felfegyverkezve, minden utcán egy-egy kapunál megállott a katonai autó. Marosvásárhelyről megérkeztek a legmagasabb rangú hivatalos belügyi szervek. Amíg megérkezett a halottas menet, kivonultak a temetőútra, közvetlenül a temető mellé állottak a kocsikkal. Nem telt el egy hónap és megint kivonultak a szekusok a faluba. A szülőházban - most emlékház - mindent, felkutattak. Arra voltak kíváncsiak, hogy járt-e itt Király Károly, vannak-e magyarországi titkos anyagok? Az író rendszerellenes írásait keresték. Nemsokára újra megjelentek, a férfiakat külön-külön hívták magukhoz, és faggatták őket, hogy kiket ismertek a temetésen, akik nem idevalók voltak? - Horváth István a halála előtti években elmondta, hogy általában a magyar értelmiségieket megfigyelés alatt tartják. /Horváth Arany: Miért gázolták halálra Horváth István írót? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 26./
2000. február 26.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga immár második alkalommal szervezte meg a magyar kultúrát bemutató Interkulturális Transsylvania Akadémiát a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban, február 21-26 között. A résztvevők román és magyar nemzetiségű egyetemi hallgatók, akik a Románia a régiók Európájában című esszéjükkel pályázták meg az egyhetes szemináriumot. A 22 hallgató az ország különböző egyetemi központjaiból érkezett. A megjelentek a jövőben újabb egyhetes szemináriumon vehet részt Nagyszebenben, ahol a német kultúrkörrel, és Gyulafehérváron, ahol a román művelődés sajátosságaival ismerkedhetnek. A mostani előadások változatosak voltak, így Zepeczaner Jenő az erdélyi magyar közösség történetéről, Egyed Ákos az erdélyi magyarok dualizmus alatti éveiről, Ungváry Zrinyi Imre a magyar filozófiáról, Demény Lajos a romániai magyarság 1918-1989 közötti időszakáról, dr. Pozsony Ferenc néprajzi és folklór elemekről, Kolumbán Gábor a regionalizmusról, Csicsó Antal a csángókról, Horváth Andor az erdélyi magyar személyiségekről, dr. Papp Kincses Emese az erdélyi magyar irodalomról, Veres Valter a közösség demográfiai fejlődéséről, Eigel Tibor a magyar nyelvű oktatás történetéről, Horváth István a székelyekről, Ráduly Róbert a magyar közösség 1989 utáni szerveződési formáiról, a történelmi egyházak lelkészei az általuk képviselt vallás szellemiségéről beszéltek. A magyar hallgatók esténként román társaikat magyarul tanították. /(Hátsekné Kovács Kinga): Tolerancia és nyitottság az interkulturalitás jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./
2000. március 25.
Márc. 25-én Kolozsváron volt a "A Romániai magyarság és az RMDSZ az ezredfordulón" című rendezvénysorozat első találkozója "Érdekvédelem és kormányzati szerepvállalás" témakörben. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tartott vitaindítót, majd Horváth István kolozsvári szociológus az 1994-2000 közötti időszak közvélemény-kutatásainak mutatóit ismertette. Az előadók között volt Takács Csaba ügyvezető elnö, Borbély László ügyvezető alelnök, területrendezési államtitkár, Cornel Nistorescu, az Evenimentul Zilei bukaresti napilap igazgatója (A román társadalom reakciója címmel), Dézsi Zoltán Hargita megyei prefektus, Bakk Miklós politikai elemző, Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés platform elnöke, Makkay József, a kolozsvári Szabadság főszerkesztő-helyettese és Virág György, a Maros Megyei Tanács alelnöke. A következő rendezvényt áprilisban tartják. /Érdekvédelem és kormányzati szerepvállalás - szimpózium Kolozsváron. = RMDSZ Tájékoztató, márc. 27. - 1688. sz./
2000. április 21.
Az RMDSZ felkérésére az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja (CCRIT) március folyamán felmérést készített a romániai magyarság közérzetéről, hekyzetéről. A közvélemény-kutatás egyik szervezője, Horváth István szociológusként értelmezte azokat a jelenségeket, amelyekre a felmérésből lehet következtetni. Fokozódik az elszegényedés, egyre számottevőbb a létminimumon tengődők (30%) aránya, a jó anyagi körülmények közt élők aránya 10%-os. A rendszerváltozás vesztesei a kisnyugdíjasok, a falusiak, különösen szórványtelepülésen, akik nemcsak etnikailag, hanem szociálisan is marginalizálódnak. A nyertesek többnyire magas iskolázottságúak, főleg a nagyvárosban lakó műszaki értelmiségiek. Az elégedetlenséggel arányosan növekszik a kivándorlási szándék. A városi fiatalok kivándorlási szándéka nagyobb mint falusi ifjaké. - Az RMDSZ iránti bizalom (88,2%) már-már nagyobb, mint az egyházak iránt (87,4%). Az adatok szerint a romániai magyarok számára egyetlen román párt se alternatívája az RMDSZ-nek. - Az egyetem, a magyar nyelvű felsőoktatás kérdését többségben megoldatlannak tartják. A vélekedések szerint milyen mértékben felelős az RMDSZ ezért a helyzetért? Megközelítőleg 10%-kal azoknak aza aránya, akik szerint javult a román-magyar viszony. - Megdöbbentő, hogy vannak olyanok, akik a közismerten nacionalista Corneliu Vadim Tudort választanák államfőnek (0,7%), illetve a Nagy-Románia Pártban bíznak (2%). Ez megközelítőleg 15 000 személy. Ezek elsősorban idős emberek, volt magyar pártaktivisták, szekusok, akik még mindig "tagjai" a Vadim körüli érdekhálónak. Az elmúlt évhez viszonyítva 7%-kal növekedett azok aránya, akik nem találják elegendőnek azt a támogatást, amelyet a magyar állam a határon túli magyarságnak nyújt. A közember nem olyan típusú információkból építi fel vélekedését, mint például az újságírók. A megkérdezettek zöme a visszatoloncolásokból, a kishatárforgalom, a bevásárlóturizmus, a munkavállalás megnehezedéséből, a sértő "lerománozások" miatt vélekedhet így. /Székely Kriszta: Romániai magyarok 2000. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./
2000. november 1.
Az erdélyi római katolikus líceumok igazgatói okt. 28-án második tanácskozásukat tartották Gyimesfelsőlokon, a Szent Erzsébet Gimnáziumban. A tanácskozáson nyolc egyházi középiskola képviseltette magát, valamint a gyulafehérvári Majláth Kisszeminárium és a P. Böjthe Csaba ferencrendi páter által létesített és fenntartott dévai szórvány általános iskola. (Hiányoztak a sepsiszentgyörgyi és a nagykárolyi gimnáziumok igazgatói.) A tanácskozás tárgya e tanintézetek közelgő akkreditálása feltételeinek az előkészítés, valamint a középiskolák jogállásáról szóló törvénytervezettel kapcsolatos közös álláspont egyeztetése volt. A tanácskozást Horváth István főegyházmegyei tanfelügyelő vezette. /Katolikus iskolaigazgatók tanácskozása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./
2001. február 16.
A "Tőzsér-posta" múltjáról beszélt Tőzsér József, az 1993-ban alapított Pallas-Akadémia Könyvkiadó és Könyvkereskedelmi Vállalat igazgatója. 1969-ben kezdte megszervezni, hogy Hargita megye minden községében nyissanak könyvesboltot. A bukaresti könyvposta mintájára 1971. február 15-én alakították ki a magyar könyvposta-szolgálatot, amelynek Gyergyószentmiklóson volt a székhelye (mert a gazdasági vállalat is ott székelt). A Kriterion Kiadó, Dacia Kiadó, Ion Creanga Kiadó készleten lévő köteteit hirdették meg, s nagyon hamar levelek sokasága érkezett. Ezt a különleges postaszolgálatot Beke György keresztelte el Tőzsér-postának. A könyvposta 1976-ig működött, amikor Tőzsér Csíkszeredára költözött. Ekkorra már a "szervek" is felfigyeltek, és gazdasági ügyet csináltak a könyvpostából. Tőzsér Józsefet hat hónapra felfüggesztett büntetésre ítélték, kitalált gazdasági okok miatt. A könyvpostát nem működtették tovább, egészen 1989-ig. Az Előre Kiskönyvtárat viszont Csíkszeredából terjesztették, a kötetekben címlistákat tudtak közölni. A könyvlistáikon 300-350 cím szerepelt.- Sikeresek voltak a falusi könyvnapok. Kányádi Sándor Fától fáig című könyvét csaknem falutól faluig vitték Kányádi Sándorral együtt, összpéldányszáma elérte a negyvenezret. Olyan esztendő is volt, hogy a februári könyvnapok alkalmával 34 találkozót szerveztek, tehát több alkalommal naponta kettőt is. Kányádi Sándor, Beke György, Fodor Sándor, Mikó Imre, Horváth István, Benkő Samu voltak rendszeres vendégeik, meghívottjaik. /Harmincéves a Tőzsér-posta. Beszélgetés Tőzsér Józseffel. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./
2001. április 21.
A nyolcvanadik életévét betöltött Nagy Olga legújabb kötetében /Egy botcsinálta riporter emlékei, Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2001/ újságírói tevékenységére emlékezett, amely az 1952-1958 közötti évekre tevődött. "Kénytelenségből lettem újságíró, mert a tanügyből úgyis kiraktak volna." - vallotta. Az Utunk munkatársa lett, de az irodalmi hetilapnál nem érezte igazán jól magát, örült amikor néhány év átmehetett a Dolgozó Nőhöz. Itt találta meg a számára otthonos közeget, ameddig Látó Annát le nem váltották. /Zsidó Ferenc: Emlékirat, kortükör, kórtükör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./ Néprajzi érdeklődése már széki tartózkodása idején megmutatkozott, ezért azután Jagamas János hívására - aki akkor a néprajzi kutatócsoport osztályvezetője volt - a Folklórintézet munkatársává vált. - Nagy Olga nyersen és őszintén feltárta, hogy a kor írói, publicistái miként szolgálták ki a kommunista ideológiát - szabad akaratukból vagy kénytelen-kelletlen. Horváth Istvánnal kezdi, aki Az okos macska című népmese-gyűjteményében meghamísította a népmesét a marxista dogmatikának megfelelően, Asztalos Istvánnal folytatja, novellája tele volt hamis pátosszal: a hősök egy vonaton utaznak, tombol a hóvihar, de ők nem félnek, mert vigyáz rájuk a Párt stb., Szabédi Lászlót is megidézte "vezessen a sztálini párt" végkifejletű versével, de írt Létay Lajosról és Hajdu Győzőről is, aki kezdetben merészségével tűnt ki, közölve az Igaz Szóban Sütő András drámáit, később azonban olyan ál-lojalitásba csúszott át, hogy "nem restellte Ceausescut Bethlen Gáborhoz hasonlítani".
2001. augusztus 10.
Horváth Arany Magyarózdon született Horváth István, a közismert író leányaként. Egy ideig a Színiakadémia hallgatója volt, de tanulmányait abba kellett hagynia, mert Panek Zoltánnal kötött házasságából 1957-ben megszületett lánya, Panek Katalin Arany színművésznő. 1963-tól szabadúszó újságíróként tevékenykedett. Harminc évig, nyugdíjba vonulásáig a Művelődésnél dolgozott szerkesztőként, rovatvezetőként, később főszerkesztő-helyettesként. 1997-ig az Erdélyi Gazda főszerkesztője, jelen pillanatban a Transsylvania című folyóirat (Az Amerikai Erdélyi Szövetség Negyedévi Tájékoztatója) európai főmunkatársa. Újságírói tevékenysége mellett tévéjátékot, életrajzi elbeszélést és riportkönyveket írt. Horváth Arany minden évben Kézdivásárhelyre "költözik" egy hónapra, fogalmazása szerint hazajön, mert a céhes várost tartja második otthonának. " Elmondta, hogy annak idején kolozsvári otthonukban rengeteg író fordult meg. Kós Károly arra figyelmeztette a fiatalabb írókat, hogy minden nap lépni kell: senki és semmi másért, csak a magyarságért. Sütő Andrást 14 évesen ismerte meg, ő meghatározója volt életének. Édesapám után ő volt az az ember, akiben annyi szeretetet, tisztaságot és jóságot talált, mint senki másban. - Köztudott, hogy édesapját a belügyesek gázolták el. Horváth Arany egészen az igazságügyi minisztériumig elment az ügyével. Az egyik szekustiszt - aki most Izraelben kiképzőtiszt - azt mondta: "Vigyázz, mert te is a kerék alá kerülsz." Horváth Arany hívő református. - A mai irodalomról elmondta: jelenleg sok magyar tollforgató számára nevetséges, ha azt mondja: nép-, nemzeti irodalom. A globalizált irodalomra az jellemző, hogy mindegy mit ír, milyen nyelven írja a szerző. Ugyanez a tünet megtalálható a színházi rendezők törekvéseiben is. Fő céljuk: értse meg a holland, a svéd, az angol. Az nem baj, ha a mieink nem értik. Véleménye szerint nem lehet egy nemzetrészt megtartani egy olyan irodalommal amely tartalmában érthetetlen. - Horváth Aranyt szoros kapcsolatok fűzik Csernátonhoz, az ottani múzeumhoz, emellett nagyon szereti Kézdivásárhelyet. /Bartos Lóránt: Emberközelben Horváth Arany. "Szeretem szeretni az embereket". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 10./
2001. augusztus 12.
A gyulafehérvári egyházmegyében minden nyáron megszervezik a hittanárok lelkigyakorlatos továbbképzőjét Székelyudvarhelyen. A katekétikai bizottság titkára, Daniel Ernő és a főegyházmegyei tanfelügyelő, Horváth István marosújvári plébános hónapokkal ezelőtt megkezdte a szervezést. Az idei továbbképző júl. 10-14-e között volt. Daniel Ernő kifejtette, hogy a továbbképzőnek kettős célja van: egyrészt lelki és szellemi gazdagodás a résztvevők számára, ugyanakkor a szórványban élő hitoktatók öntudatának megerősítése. Mintegy 140-en gyűltek össze, szinte hiánytalanul. A meghívott előadó Rédly Elemér professzor, a magyarországi katekétikai bizottság titkára volt, hittankönyveket írt és a legmodernebb tanterv összeállításában is részt vett. Jelenleg a győri teológiai főiskola katekétikai tanszékének vezetője, ugyanakkor aktív plébános és hitoktató. A tanfolyam után Rédly Elemér megállapította, hogy Erdélyben a helyzet bizonyos szempontból kedvezőbb. A magyarországi légkör sokkal ridegebb és liberálisabb. /Bereczki Silvia: Vélemények a katekétikai továbbképzőről. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./
2001. augusztus 16.
Horváth István, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszékének adjunktusa szerint a szakemberek a kivándorlási kedv növekedését az erdélyi magyarok körében már tavaly észlelték. A szociológus szakember szerint a július végén nyilvánosságra hozott CURS-felmérés - miszerint a romániai fiatalok 56 százaléka komolyan fontolgatja a kivándorlást - valós eredményekre jutott. A romániai magyar fiatalok migrációs szándéka ehhez hasonló, más felmérésekben is ilyen eredményre jutottak. 1999-ben a 18-34 év közötti erdélyi magyar fiatalok 42,8 százaléka gondolt komolyabban a kivándorlásra, 2000. márciusában ez az arány már 48,3 százalékra növekedett. Ebben az időszakban a kivándorolni óhajtó magyarok aránya a városlakók körében 34,8 százalékról 35,6 százalékra nőtt, a falun lakók között viszont 15,1 százalékról 19,8 százalékra emelkedett. A nemrég közzétett Metro Media Transilvania-felmérés a kivándorlási kedv további élénkülését sejteti. A kitelepülés gondolata a falun élő ifjúságot is egyre jobban foglalkoztatja, emellett főképp a tömbben, illetve a többségi helyzetben élő magyarságnál növekedett hangsúlyosan. Horváth István szerint árnyaltabban kell kezelni az eredményeket, ugyanis a kitelepedési kérést benyújtók jóval kevesebben vannak, a fiatalok esetében legfeljebb tíz százalékra tehető ezek száma. - Összefoglalva viszont megállapítható, hogy a kivándorlási szándék az utóbbi években a magyarság esetében viszonylag visszaesett, a románság esetében pedig radikálisan növekedett. - Kialakultak egész hálózatok, például Máramaros környékén egész falvak vannak, ahonnan rendkívül nagy számban mennek ki a fiatalok, erős Bánságban a német hálózat. De ott van az olasz hálózat is, az ott tartózkodó románok száma meglehetősen nagy. Horváth István megjegyezte, hogy a magyarok sokkal kevésbé válaszolnak őszintén olyan típusú kérdésekre, amelyekben a magyarságot érintő politikai diskurzus nagyon erős. A romániai magyarság körében a kivándorlás problémaköre jóval égetőbb, átfogóbb probléma, de nagyon erős a közvélemény nyomása is ebben az irányban, s itt a döntés is jóval inkább átgondolt. /T. Sz. Z.: Két fiatal közül az egyik elmenni készül. Horváth István szociológus nyilatkozik lapunknak a migrációs kedv alakulásáról a romániai magyarság soraiban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2001. augusztus 24.
Tradíciója van már a magyarózdi találkozóknak, melyet a Horváth István Alapítvány 1993-tól rendez meg a költő Horváth István szülőfalujában. Az idei találkozó szept. 1-jén lesz. A költő lánya, Horváth Arany közölte: az idei találkozó témája nemzeti sors és irodalom. Nemzetben gondolkodó, határon belül és határon túl élő írókat hívtak meg, Magyarországról: Csoóri Sándor, Görömbei András, Pomogáts Béla, Pálfy G. István (a szimpózium moderátora) Felvidékről: Dobos László, Vajdaságból: Dudás Károly, Kárpátaljáról: Vári Fábián László, Erdélyből: Ferenczes István, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Nagy Pál, Sütő András. Harmincegy évvel ezelőtt jelent meg Horváth István Magyarózdi toronyalja című könyve. Az idén is a torony aljában, a parókián gyűl össze az emlékező társaság. A toronyalatti dombon fogják fel állítani a marosvásárhelyi - de a szomszéd faluban született - Hunyadi Lászlónak a költőről készített szobrát. /(Csomafáy Ferenc): Magyarózdi Találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
2001. szeptember 3.
Szept. 1-jén Nemzeti sors és irodalom címen írótalálkozóra került sor Magyarózdon. A Horváth István-emlékmű felavatásával egybekötött ünnepségen sok anyaországi és határon túli magyar irodalmi személyiség vett részt. Erdélyből jelen volt Kötő József EMKE-elnök, Cseke Péter, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Nagy Pál, Sütő András, valamint Czirják Árpád érseki helynök és Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi vártemplom lelkésze. Magyarországról Csoóri Sándor, Pálfy G. István és Pomogáts Béla a Magyar Írószövetség elnöke jöttek el. Kárpátalját Vári Fábián László képviselte. Horváth Arany, az 1977-ben elhunyt költő lánya és a Horváth István Alapítvány elnöke és alapítója nyitotta meg a megemlékezést. Kötő József vette át a szót. "Horváth István tornyában megkonduló harang szavára összegyűltek a Kárpát-medencei magyarság próféta lelkű alkotói, akiknek fülük van a harangszóból kicsengő üzenet meghallására. Itt Erdélyben, Magyarózdon a transzszilván szellem jegyében összesereglettek azok, akik hisznek történelmi küldetésükben. Az összegyűlteknek pedig együtt kell hinniük a költővel: "...Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"" - mondotta. Horváth István költő a diktatúra áldozata volt. Életének utolsó évtizedében állandó megfigyelés alatt tartották, halála nem egyszerű baleset volt, szándékosan gázolták el a szekuritáté emberei. A beszédek a templomkertben felállított szobornál folytatódtak. A Hunyadi László készítette emlékműre felavatása után koszorúkat helyeztek el. A sírkőre emlékeztető fehér kőtáblán domborműplakett őrzi a költő képmását és nevét. A találkozás végén összeállított zárónyilatkozatban a következők állnak: "...nem az emlékezés, hanem a sorsunk által kikényszerített, de eddig igazában meg nem talált utak keresése volt tanácskozásunk fő célja." A marosvécsi találkozó óta" erősen lefokozódott az irodalom és általában a szellem jelentősége. Az 1989 és 1990 óta történő változások többnyire immár a szabadság jelszavával folytatták a lefokozást, az évszázadok által megmért esztétikai és erkölcsi értékrendek megbontását. Szavunkat épp azért emeljük fel, hogy a különböző, magyarságunk léte által érintett országok rendszerváltoztató folyamatai a továbbiakban ne csupán a politika sokszor kényszerűen álságos követelményei, hanem a kultúra, az irodalom időket összefogó igényei szerint is alakulhassanak." /Valkai Krisztina: Utak keresése - Írótalálkozó Magyarózdon. Horváth István-emlékművet avattak fel a költő szülőfalujában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./ Sütő András abból indult ki, hogy a közelmúlt irodalomtörténetében van egy korszak, harminc-negyven esztendő, amelyet csak úgy elintéznek, teljesen üres foltként kezelnek, esztétikailag meg nem történt irodalmi szakasznak nyilvánítanak. - Horváth István (...) az értékteremtés évei után jutott egy olyan hosszadalmas periódusba, amely őt egyrészt költői mivoltában majdnem hogy porba tiporta, másrészt pedig olyan önvád korszakába sodorta, amely élete végéig tartott. A Horváth István-i önvizsgálat, amelyet ettől a nemzedéktől oly sokan kértek, valójában minden kérelem nélkül az ő verseiben és az ő 1960 utáni köteteiben tapasztalható, hangoztatta Sütő András. Csoóri Sándor esszéjét sokan és sokszor fogják majd idézni. - Évtizedeken át készültünk rá lélekben, hogy majd egyszer eljön a demokrácia, de sosem gondoltuk azt, hogy valójában egy absztrakciót várunk, hiszen annyi demokrácia van, ahány ország, ahány külön sorsú nép. A demokrácia az első pillanatoktól szembekerült az irodalom belső törvényeivel és hagyományával. Mire buzdított minket ez a hagyomány? Azt kalapálta belénk, hogy minden jó irodalom összeesküvés a kor ellen. Olyan szorító, amelyben az író körmérkőzést játszik a társadalom minden szimbolikus szereplőjével, politikával, hatalommal, halállal, szerelemmel, a gyöngédség angyalával... Hogy a láthatóvá vált küzdelem végén a katarzis élményével ajándékozzon meg sokakat. Irodalom és társadalom természetesnek mondható feszült viszonyát a demokrácia megváltoztatta. Leginkább azzal, hogy a nagyrészt gyötrelmes kérdések megoldására sokkal tetszetősebb ajánlattal jelentkezett. A négyévenkénti szavazás ígéretével. A lélek forradalma helyett a szavazófülkék forradalmára hivatkozott. Ha a magyar irodalom századokon át nem vállalt volna olyan történelmi és politikai föladatokat, mint amilyeneket - kényszerűségből - vállalt, sose zuhant volna bele a demokrácia csapdáiba. Már csak azért sem, mert mindegyik megmaradt volna a maga külön pályáján, és nem próbál összevegyülni a másikkal. Tíz év után világosan látjuk, hogy ez a vegyülés lehetetlen. Ugyanis tűzről és vízről van szó. Az irodalom nem élhet meg például a nagyság szándéka és a hajlíthatatlanság feltételei nélkül. Vagyis: ábrázolhatja, de nem fogadhatja el az alkukat. A demokrácia viszont a kompromisszumokra épít. Az igenek és a nemek kidekázott darabjaira. Igazmondásra ösztönöz, lázít, miközben a mértékletesség mondatain töri a fejét. /Bölöni Domokos: Horváth Istvánra emlékeztek. Tűzről és vízről van szó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./
2001. szeptember 10.
A Horváth István Alapítvány által szervezett magyarózdi találkozón zárónyilatkozatot fogadtak el. Útkeresés volt a tanácskozás célja. Erősen lefokozódott az irodalom és általában a szellem jelentősége, 1989 után folytatódott a lefokozás, a hagyományos, az évszázadok által megmért esztétikai és erkölcsi értékrendek megbontása. Felemelték szavukat azért, hogy a magyarság léte által érintett országok rendszerváltoztató folyamatai a kultúra, az irodalom időket összefogó igényei szerint is alakulhassanak. A demokrácia némely országban látszatokra épülő gyakorlata a magyarság számára a kis- és nagyközösségi autonómiák kiharcolásában nem hozott eddig eredményt. A pártpolitika mellett az össznemzeti érdekeket és értékeket képviselő kultúra távlatosságára kellene áttenni a nyomatékot. Visszaadni a valóságos értékek becsületét. A közösségteremtés, a sorsvállalás pátoszát. Csak az "újra öntudatra ébredt közösség tudhatja elfogadni azt a nemzetegységesítő gondolatot, melyet végre bátor kiállással képviselnek legjobb államférfiaink. Nincs olyan demokrácia, amely a kultúra értékeit ismerő közösség nélkül is működőképes." "A magyar nemzet huszadik századi megmaradása nem képzelhető el Kodály és Bartók, Illyés és Németh László, Benedek Elek, Kós Károly és Tamási Áron életművének hatása nélkül." Az aláírók: Czirják Árpád, Vári Fábián László, Fülöp G. Dénes, Pálfy G. István, Horváth Arany, Sütő András, Csoóri Sándor, Lászlóffy Aladár, Pomogáts Béla, Nagy Pál, Fodor Sándor, Cseke Péter, Kötő József. /Nemzeti sors és irodalom. A Magyarózdi Találkozó zárónyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2001. szeptember 15.
Szeptember elején Horváth István szülőfalujában, Magyararózdon találkoztak a kortárs magyar irodalmi élet képviselői, hogy megvitassák az irodalom és a nemzeti sors kapcsolatát. Sütő András kifejtette: "Amikor Horváth István feltűnt az erdélyi magyar irodalomban, akkor egy ilyen csillagkép volt ismeretes, akikhez kapcsolódott szellemiségében: Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál. Ezek voltak azok a csodaemberek, akikről kezdő íróként ámuldoztam. Egyszerű parasztemberek négy, vagy hat elemivel a magyar szellem csodái lettek. Közülük Veres Pétert Ilyés Gyula így búcsúztatta: lángelmét temetünk." "Senkinek közülünk nem volt vátesz-komplexusa, mégis mindig halljuk, hogy le kellene mondani már a vátesz-komplexusról. A most induló íróifjaknak első kiáltása, követelése, fenyegetése az, hogy majd ők minden váteszt agyon fognak ütni. Úgynevezett váteszségünk az a közösségi élmény, morális parancs és követelés, amit Horváth István behozott már az első kötetével." Horváth István Ózdról indult Kolozsvár felé. "Irodalmi sikereinek a legszebb napjaiban fordult vissza ahhoz a forráshoz, ahonnan indult - amikor érezte, hogy milyen veszélyek fenyegetik." A veszedelem volt az a követelmény, amely Gaál Gáborral az élen őt és az egész írói csapatot" "marxista- követelmények alá szorítva próbálta tovább énekeltetni." Horváth István csalódott egy politikai áramlat tündöklésében, illetve garázdálkodásaiban, diktatorikus embertelenségében. Azonban ezt a korszakot, a 30-40 esztendőt nem lehet egyedül az írástudók árulásának mondva félresöpörni. Az önvizsgálat, amelyet ettől a nemzedéktől olyan sokan kértek, valójában Horváth István verseiben és az 1960 utáni köteteiben jelen van. "Az ő életműve jó útmutató irodalom és nemzet kapcsolatának a kérdésében." Csoóri Sándor bevallotta, hogy már évek óta nem jár el írótalálkozókra. Felolvasta az alkalomra írt rövid írását. Ebben kifejtette: "Csodálatos erőfeszítés volt minden korban a magyar irodalom. A rendszerváltásnak nevezett fordulat után az irodalom alól kifutott a történelem." Az elmúlt tíz évben másként történt mint ahogy elképzelték, mert az irodalom helyzete és szerepe megváltozott. A demokrácia megjelenésével Kelet- és Közép Európában egy nagy irodalomnak kellett volna megszületnie, a 20. század nagy tragédiái után. "A demokrácia az első pillanatoktól kezdve nálunk szembekerült az irodalom belső törvényeivel és hagyományaival. Irodalom és társadalom feszült viszonyát a demokrácia megváltoztatta" A gondokat a négyévenkénti szavazással akarták megoldani. Azonban az irodalom nem fogadhatja el az alkukat. Azt mondták, hogy ne az írók politizáljanak, hanem a pártok, maga a parlament. - A magyarul írók zöme hallgat. Illyés Gyula azt mondta: "sajnos kell politizálnunk, a legnehezebb, a legveszélyesebb módon, hibátlan műveinkkel ". Amikor Illyés ezt leírta, volt irodalmi élet, amely sokat segített az íróknak az alkotásban. "Most az irodalmi élet kevésbé sugalmazó. Néha úgy látom, mintha a parlamentekben zajló életet utánozná, legalább annyi gyűlölettel és idegenséggel." /Valkai Krisztina: Hibátlan művekkel politizáljon az író. Irodalmárok találkozója Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./ Van az erdélyi magyar szellemiségnek egy virtuális térképe, melynek főbb tájékozódási pontjai egy-egy irodalmi székhellyel azonosak. Faluneveket rajzolt fel az idő erre a képzeletbeli földabroszra: Kisbacon és Sztána, Farkaslaka és Apáca, Mikháza és Pusztakamarás, Szabéd és Nagygalambfalva, Bözöd és Magyarózd (hogy tovább ne is soroljam) - Benedek Elek és Kós Károly, Tamási Áron és Bartalis János, Kacsó Sándor és Sütő András, Szabédi László és Kányádi Sándor, Bözödi György és Horváth István szülőfalujának körvonalai bontakoznak elénk, írta Nagy Pál. - Magyarózdon volt legutóbb irodalmi találkozó. Horváth István annak idején megírta volt nagyívű falurajzát Magyarózdi toronyalja címmel. "Én vagyok ez a könyv. De nem csak én. Az a nép is, amelyhez tartozom..." - vallotta az előszóban. /Nagy Pál: Találkoztunk Magyarózdon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2001. október 13.
A Kolozsváron megrendezett szociológiai konferencián árnyaltabb vélemény hangzott el a kivándorlásról. Horváth István, a BBTE szociológiai tanszékének adjunktusa előadásában azt a kérdést vizsgálta, miért dramatizálják a kivándorlás-kérdését. A demográfiai mobilitás (ki- és visszavándorlás) intenzitása ellenére nem kilátástalan a helyzet. Évente körülbelül 60 ezer erdélyi magyar vállal munkát az anyaországban. Ez a szám idénymunka-időszakban elérheti a 150 ezret. Az időszakos munkát vállalók nagy része stabil családi helyzettel rendelkezik, emiatt nagyon kevés százaléka gondol a kintmaradásra. Azonban az ifjúság 50%-a fejezte ki óhaját, hogy kitelepedjen. /Borbély Tamás: A szociológus kutat ás! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
